Erősebb kutyának lesz erdeje?
Feljegyezte: erik | 5 ápr, 2008
A zöldek országos találkozója Pécsett – OT 2008 (oee)
A héten államtitkári egyeztetés (KvVM és FVM) várható az egységes erdőkezelés ügyében
2008.03.31- A Környezet és Természetvédő Szervezetek XVIII. Országos Találkozóját (OT) 2008. március 27-30. között tartották Pécsen.
Az Országos Erdészeti Egyesület rendszeres résztvevője a rendezvénynek, ez évben Ormos Balázs főtitkár képviselte szervezetünket. Dr. Sárvári János főtitkár a MEGOSZ képviseletében volt jelen. Az ötszáz résztvevő több szekcióban beszélte meg az aktuális tennivalókat és plenáris üléseken összegeztek. Közben kulturális programok színesítették az összejövetelt.
E beszámoló keretében az erdőt és az erdőgazdálkodást érintő információkat adjuk át érdeklődő olvasóinknak.
A megnyitó plenáris előadást Haraszthy László KvVM szakállamtitkár tartotta kivetített táblázatok segítségével. Az erdőt érintően a következő magállapításait idézem:
- Erdészeti és vadászati stratégiája csak nekik van az országban (a Nemzeti Erdőprogramot hova lehet sorolni? – O.B.)
- A körzeti erdőtervek, mint kezelési szabályok 228 db készült el, ez a védett erdők 75%-át fedi le.
- Befejezték a Natura 2000-es területek MEPÁR-ba való bevitelét. (ennek hiánya miatt nem lehetett eddig a magán erdőgazdálkodóknak kifizetni az uniós támogatások egy részét. – O.B.)
- Erdős nemzeti parkok megvalósítását a politikának kell eldönteni. Bírálta az erdőgazdálkodókat, hogy nem képesek megvédeni az erdőket a lopásokkal szemben. „Nincs olyan hét, amely során nem lenne erdővel kapcsolatos konfliktus a sajtóban, melyet a helyiek nem tudnak tolerálni.” (Vélemény az elmondottakból következőleg, hogy tudatos kampány folyik a sajtóban az erdőkben zajló falopásokkal kapcsolatosan, melynek célja, hogy a társadalom és a politika felé jelezzék az erdészek és az erdőgazdálkodók alkalmatlanok a védett területek megőrzésére. – O.B.)
- A természetvédelmi őrszolgálat létszámát 2009 és 2010 években is 65-65 fővel növelik. Az eddig meghirdetett 9 őrhelyre 293 pályázat érkezett.
- „Tévképzetek vannak, általános erdőátvételről nincs szó.” „A középtávú környezetvédelmi stratégiában le van írva, hogy nemzeti parkok területének állami tulajdonban és kezelésben kell lenni.” Tarthatatlan, hogy a védett erdő területeken a természetvédelmi és az erdővagyon kezelés nem egy kézben van, ezért csak a nemzeti parkok területén lévő erdők vagyonkezelését szorgalmazzák. A Börzsöny, Bükk és Zemplén területén lehet igazi erdős nemzeti parkokat megvalósítani.
- Az erdőtörvény tervezet még nincs a kormányzati szervek előtt, ezért arról véleményt majd csak akkor lehet mondani, a mai anyagok munkaanyagok. Ha a kormány „leveri a karókat” (eldönti, ki kezelje az állami erdőket. – O.B.) akkor lehet visszatérni a törvényre.
Az „ERDŐ szekció” fontosabb üzenetei a következőkben foglalhatók össze:
- Gyöngyössy Péter erdőmérnök, a Kerekerdő Alapítvány elnöke vitaindítója után hozzászólások következtek.
- Sajnos meglehetősen indulatos, időnként durva megjegyzések hangzottak el az erdészekkel, az erdőkezeléssel és a készülő erdőtörvénnyel kapcsolatosan. (bumfordi, balfék, át karnak verni, stupid, csatába kell menni, keményen nekik kell menni, levegőbe dobott nulla, kiirtják az erdőket, stb.)
- A zöldek jelezték igényüket, hogy erdő ügyben a civileket fogadják el ügyfélként, melyet az erdőtörvényben is rögzíteni kellene.
- Az erdő a természeti környezet része ezért abban gazdálkodni nem szabad. Nem az erdészeké az erdő, hanem a társadalomé, ebbe radikálisan kell lépni.
- Sódor Márton (KvVM osztályvezető) megkérte, hogy mondja el, a héten fognak államtitkári szinten egyeztetni (KvVM és FVM) az egységes erdőkezelés ügyében.
- Meglehetősen sok kritika érte az erdőtörvény tervezetét, ezek inkább minősítések voltak, kevésbé javaslatok. Elismerés illette az erdészeti adattárat, melyet „védenek az erdészek” és nem akarnak nyilvánosan kezelni, holott ez nyilvános adatnak tekinthető.
- A tulajdon bírálata is elhangzott, „az Alkotmány is védi a tulajdont” és az erdőtörvény munkaanyaga is „belesett ebbe a csapdába”.
Ormos Balázs, OEE főtitkár szót kérve az alábbiakat monda el:
- Túl sok az indulat, mely nem vezet sehová, közös javaslatokra és a megegyezésre kell törekedni. Szívesen halott volna az alábbi témakörökről.
- Működik a Zöld – Erdész Érdekegyeztető Fórum, ahol az erdészek elfogadták a zöldek javaslatát, hogy legyen Erdőtanács és kapjanak szerepet a civilek is. Ugyanakkor a zöldek és a KvVM sem fogadja el, hogy legyen Természetvédelmi Tanács, melyet évekkel ezelőtt megszüntettek.
- Haraszthy László szakállamtitkár plenáris ülésen elhangzott állításával szemben van Nemzeti Erdőprogram, mely megvalósításában a KvVM is aktívan vett részt. Az lenne inkább a kívánatos, hogy közös összefogással szerezzünk érvényt annak, hogy pénzügyi források kerüljenek mellé és a tézisei a készülő erdőtörvényben helyet kapjanak.
- Az erdő valóban korlátozott tulajdon és a társadalmi igényeket ki kell elégíteni, de akkor mért nem küzdünk közösen azért, hogy a társadalom által befizetett adókból jusson az erdőre is?
- Haraszthy László szakállamtitkár kivetítette, hogy 2008 évben 6 milliárd Ft. forráshoz jut a természetvédelem. Az állami erdészeti részvénytársaságok több mint 7 milliárd Ft. nettó adót fizetnek be a költségvetésbe. Mondhatjuk azt, hogy a részvénytársaságok a fakitermelés, a vadgazdálkodás, a fafeldolgozás, az erőműveknek szállított tűzifa által biztosított jövedelemből, a költségvetésen keresztül tartják el a magyar természetvédelmet.
- Az őshonosság kérdésében jó lett volna arról vitázni és megoldást keresni, hogy a természetvédelem részéről üldözendő fafaj az akác, a vidékfejlesztés szemszögéből pedig, főleg az elmaradott alföldi területeken a megélhetés egyik kiemelt alanya. Az erdészet az EU elvárása szerint nem a természetvédelem része, hanem a vidékfejlesztés meghatározó területe a mezőgazdasággal együtt. A vidékfejlesztés erdészeti részének kisebb, de fontos területe a természetvédelem is. A világos beszédben meg kell mondani az alföldi embereknek, családoknak, hogy természetvédelmi indokokból megszűnik munkahelyük, megélhetésük veszélybe kerül.
- Az államtitkári egyeztetésre javasolt kht. helyett (ez a társasági forma már megszűnt. Szerk.) az Egyesületünk Magyar Nemzeti Közhasznú Zrt.-t javasol létrehozni, mely megfelel a társadalom által elvárt közteherviselésnek, melyet adózás formájában teljesít, de ugyanakkor lehetőséget is kínál a közhasznú tevékenységek pénzügyi finanszírozására is a nyereségérdekelt tevékenységekből. (fakereskedelem, fafeldolgozás, vadhús feldolgozás, erőművi tűzifa eladása, autópálya fásítás, stb. eredményéből finanszírozhatók a parkerdők, erdei iskolák, erdei vasutak, erdők természetes felújítása, stb. költségei.)
A jelen lévők úgy szavaztak, hogy nem adnak ki erdővel kapcsolatos állásfoglalást. O. B.