Erdő mellett nem jó lakni?

Feljegyezte: erik | 2 ápr, 2008
Erdőgazdálkodók tüntetnek a 41-es főúton Vásárosnaménynél.
Mintegy ötven járművel tüntetnek az erdőgazdálkodók a 41-es számú főút Vásárosnamény és Nyírmada közötti szakaszán kedden; a telepítési pályázat elbírálásának elmaradása miatt tiltakozók 9 és 16 óra között fél pályás útlezárással lassítják a forgalmat a Beregszász-Nyíregyháza közötti, magyar-ukrán nemzetközi forgalmat is bonyolító főúton.


A demonstrálók Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy a Magyar Vidékfejlesztési Hivatalban még mindig nem történt meg a 2007/2008-as erdőtelepítési pályázatok elbírálása - mondta Asztalos István erdészeti integrátor, a Magán-erdőgazdálkodók Országos Szövetségének tagja. Tájékoztatása szerint 9.800 pályázat vár elbírálásra, amelyek egyharmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett a vidékfejlesztési hivatal budapesti központjába, ahol a támogatási kérelmekről már rég, még a múlt év őszének elején dönteni kellett volna.
Emlékezetes, hogy 2004-ben is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tüntettek az erdőgazdák, akkor a méltánytalan támogatási rendszer miatt. Amint arról beszámoltunk, az FVM részéről Barátossy Gábor, az akkori erdészeti főosztály vezetője, valamint Luzsi József MEGOSZ-elnök, Támba Miklós alelnök és Asztalos István a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei magán-erdőgazdálkodók képviselője tárgyalt.
A 2005 februári emlékezetes gazdatüntetéseknek is voltak erdész résztvevői, akik a miniszterelnökhöz eljuttatott petíciójukban többek között a gyenge adottságú szántóterületek erdősítéséhez (évi 24.000 ha) az Európai Uniótól igényelhető támogatás teljes körű felhasználásához a nemzeti támogatási hányad (2 milliárd Ft) biztosítását követelték.
Asztalos István megjegyezte, hogy a fővárosi hivatalban hiába érdeklődnek, az ottani ügyintézők "zaklatásnak veszik, hogy az erdőgazdálkodók szeretnének választ kapni pályázatuk sorsáról".
Az integrátor megjegyezte, hogy az erdőtelepítés olyan területekre vonatkozik, ahol más hasznosításra nincs mód, s az Európai Unió 80 százalékban támogatja az új erdők létrehozását, a telepítőknek és a magyar államnak együtt csak 20 százalék beruházási forrást kell fizetni.

A telepítéshez a csemeték rendelkezésre állnak, sok erdőgazdálkodó a lassan véget érő ültetési időszak miatt már el is végezte a munkát, hogy a hozzájuk leszállított kis fák ne vesszenek kárba.
Asztalos István szerint a jelentős támogatással létrehozott csemetekertek léte is veszélybe került a pályázat elbírálásának elhúzódásával, hiszen a fafajták zöme egy, vagy több év múlva már nem ültethető el.

Gondola/Forestpress